1117 Budapest
Kőrösy József u. 17.
(+361) 209 4014
szinhaz@mu.hu

Műhely Alapítvány: Az ismeretlen kutatása

kedd, 18 december 2018 19:00

színházterem
időtartam: 180 perc két szünettel
korosztály: 12+

ingyenes,
de regisztrációhoz kötött rendezvény
regisztráció: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Műhely Alapítvány: Az ismeretlen kutatása

A Műhely Alapítvány Az Ismeretlen Kutatása programsorozatát 2006-ban indította azzal a céllal, hogy megfelelő körülményeket és támogatást biztosítson a táncművészet területén alkotó művészeknek ahhoz, hogy produkciós kényszer nélkül szabadon kísérletezhessenek, valamint egy másik művészeti vagy tudományos területről választott partnerükkel szoros együttműködésben kutathassanak az őket érdeklő témakörökben. 

Idén, közel 5 év után, a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán programjának támogatásával a Műhely Alapítvány újra tudta indítani népszerű programsorozatát, melynek keretein belül, a 2018-as év során 3 alkotócsoport kutathatott 8-8 héten keresztül. A művészek 3, a közönség számára is nyitott találkozó/esemény során osztották meg az érdeklődőkkel a kutatási témájukat. December 18-án a programsorozat záróeseményére kerül sor, mely a három különböző kutatásnak valamint a nézőknek kíván egy közös platformot kínálni a találkozásra, megosztásra, együttgondolkodásra, bevonódásra és aktív részvételre.

A program szakmai mentora: Hód Adrienn, koordinátora: Fülöp László
A programsorozat szervezője: Műhely Alapítvány
Támogatók és partnerek: NKA, EMMI, Trafó, MU Színház, OFF Alapítvány, L1 Egyesület, Zéró Balett, SÍN Kulturális Központ
Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának támogatásával valósul meg.
------------------------------------------------
A projektekről valamint az est menetéről:

*** 18.30-19.00 Érkezés, regisztráció
*** 19.00-19.10 Bevezető, köszöntő

*** 19.10-20.10
„Range of Change”

Alkotók: Dömötör Judit (táncos, koreográfus), Hajnal Márton (orvos, fizikus, kutató)

Hogy vezet az út az EGO-tól az ÖKO-hoz? Hogyan tudunk a jelenbe kerülve újrakapcsolódni a minket mindennap körülvevő környezettel? 
Kutatásunkban a változás fogalmából és megtapasztalási lehetőségeiből indultunk ki. Abból az érzetből, hogy valamilyen nagyobb változásra lenne szükség manapság, miközben már eleve túl sokat változtattunk magunk körül. Az éber jelenlét (mindfulness) és az empátia hatékony eszköz lehet viszonyulásaink megmozdulásához, a testünkben való tudatos létezés pedig kapukat nyithat mindennapjaink gyakran ismételt szokásainak szövetén. Tudatosíthatjuk, hogyan tekintünk a minket mindennap körülvevő környezetre és mit jelenthet másképp viszonyulni hozzá! Vagyis máshogy viszonyulni magunkhoz...

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a „RANGE OF CHANGE” záróeseménye a kutatás rövid ismertetése után egy vezetett gyakorlattal folytatódik mely során az észlelésünkre, érzékelésünkre irányítjuk figyelmünket, hogy ezt követően, ennek segítségével fedezhessük fel ismét környezetüket. A gyakorlat második felében az utcára is kimehetünk, kérjük hozzatok ehhez:
- meleg ruhát
- időmérő eszközt

A gyakorlat saját tapasztalatszerzésre irányul és részvételt igényel.

*** 20.10-20.25 Szünet

*** 20.25-21.15
Elképzel/e/hetetlen

Alkotók: Dömötör Luca (táncművész, koreográfus), Pintér Gergő (matematikus, tanár, zenész)
Közreműködik; Kelemen Dávid (basszusgitár)

"Korunk tudományos eredményei önálló minőségeket képviselnek, melyeket szavakba önteni nehezen lehet, az által inkább csak körbejárhatók, meg nem érthetők, de főképp átérezhetetlenek. A képletek mögé rejtőző esszencia sokszor a szakemberek számára sem világos, ám intuitív módon, tapasztalatunk szerint, megsejthető. Ezen elméletek feldolgozásának lehetséges formája a más diszciplínákba való beépítés, jelen esetben a tánccal való összeépítés. Amire készülünk, az szó szerint egy emésztési folyamat, azonosulási kísérlet azzal, ami állítólag van, és amik mi állítólag vagyunk. Az ember hogyan tórusz? / A teremtés és a születés, mint dimenzióugrás / Ponthalmaz elmélet / A csomó = a lehetetlen is lehet egy lehetőség / Csúszkáló valóságok = mit jelent az, hogy jelen lenni?”

*** 21.15-21.30 Szünet

*** 21.30-22.00
PHOENIX - lecture performansz

Alkotók: Szeri Viktor (táncművész, koreográfus), Páll Tamás (médiaművész, játéktervező), Muskovics Gyula (kurátor, teoretikus)
Zene: Marquetant Tamás, Monár András

!!! Felhívjuk az arra érzékenyek figyelmét, hogy az előadás alatt füstgép és stroboszkóp üzemel. !!!

Szeri Viktor, Páll Tamás és Muskovics Gyula a virtuális és a fizikai tér közötti átjárási lehetőségekkel, valamint a kétféle realitás egymásba való átfordíthatóságával kísérleteztek. A PHOENIX munkabemutatója a Trafó melletti elhagyatott üzlethelyiségben volt a Színházak éjszakáján. A két órás performansz eksztatikus terében vágyak, mítoszok és filozófiai töredékek keveredtek. Az alkotók egy olyan jövőt képzeltek el, ahol krómszínű felhőkarcolók árnyékolják be az egykori kulturális negyedet, a szórakozóhelyek a peremterület azbeszt szigetelésű pincéibe szorulnak, a szexuális fantáziák beteljesülése pedig virtuális mechanizmusokon múlik. A MU színházban a már megvalósult darab élő teaser-ét mutatják be egy lecture performansz formájában, ahol szó esik újjászületésről, randi app-ekről, a Minotaurusz magányáról, és az immaterialitás és a test viszonyáról. Kulcsszavak: #LARP#AR#VR#ecstasy#fantasy#mythology#labyrinth#grindr#dystopia#body#dance,
#trance#chems#clubbing

Informatikai partner: