1117 Budapest
Kőrösy József u. 17.
(+361) 209 4014
(+361) 209 4015
szinhaz@mu.hu

dunaPart 2017 (2. nap)

csütörtök, 30 november 2017 21:00

színházterem
időtartam: 100 perc
korosztály: 18+

jegyár: 2000 Ft
diákjegy: 1300 Ft
nyugdíjasjegy: 1000 Ft
XI. kerületi lakos kedvezmény: 1800 Ft
támogatói jegy: 3000 Ft
bérlet érvényes
jegyvásárlás→

dunaPart 2017 (2. nap)

Hodworks: Szólók

A november 30-i előadás a dunaPart4 - Kortárs Magyar Előadó-művészeti Platform keretében angol nyelven látható.

For English description please scroll down.

Szólóban előadott, válogatott jelenések gyűjteménye. 

Három előadó szóló jelenetei követik egymást a nézők által körbevett térben. A szólók önálló egységek, de egymás után fűzve őket érzelmi-érzéki láncreakciót kapunk. Mindegyik egy-egy kapcsolódás-ajánlat, megközelítés-verzió, műfaj-variáció. Hogy melyik mit árul el magából, a néző felelőssége is. Éppúgy, mint amikor időt szánunk arra, hogy megismerjünk valakit - megnő a kötődés lehetősége. Soknemű anyag, győzhetetlen közlésvágy, háztartási tragédiák, transzcendens dübörgés, alakváltó lények.

Az alkotóktól:

“Hód Adrienn kérdezte, hogy én mit csinálok?
Mondtam, hogy én részt veszek.
Erre mondta, hogy Alien azt hiszi, hogy értik.
Én azt hiszem, hogy értenek.

Idegen maradok, amíg valamilyen eszközzel nem tudom megosztani azt, amit érzek. 

Sokszor nézem, ahogy dolgoznak, erőlködnek a létrán, vagy csak ügyködnek valamin. Értenek valamihez, megoldanak egy problémát, létrehoznak, megjavítanak, elmagyaráznak. És nem is tudnak arról a kis részletről, amit én eközben figyelek a hátukon, vagy lent a cipőjükön, vagy az arcukon, ahogy a koncentráció érzelmekbe húzza az arcizmokat. A dologgal való azonosulás megrajzolja a szemöldök ívét, a hatni vágyás bevonja az egész testüket. A cselekvés humora, a trükk hátulról. Akkor érzem az egész embert, mint cselekvést, amiben minden részlet, amit látok mágikus szimbólum. Aztán azt veszem észre, hogy az emberek közül naponta egyre több az idegen ismerős, egyre többször érzem azt, hogy már köszönnöm kéne.” Cuhorka Emese

„Egyedül állok a szemetek kereszttüzében. Az egyetlen tájékozódási pontom mélyen, a hússal díszített gazos csontvázamon belül trónol. Két üvegszem nem győzhet le egy sereget, egy száj sem adhat választ egy tömeg kérdéseire, az én egyetlen lyukam sem elégítheti ki egy élvhajhász tolvaj éhségét. Lehet, hogy egy egyszerű érintésnek lenne értelme? De akkor félő, hogy a függő természetünk elkezdené megfojtani és kővé változtatná azt a megmagyarázhatatlan titkot. Fogadd el és lásd e titok nem kielégítő, mégis természetfeletti szépségét.” Molnár Csaba

“Szeretem, ahogy a napfény megtörik a szemközti erkélyajtón. A formák olyan szilárdak, hogy azt érzem, meg tudom fogni és meghajlítani az árnyékokat. Amikor időt szánok arra, hogy meglássak valamit vagy valakit, a dolgok kapnak egy ilyen csodaszerű réteget. Nehéz megérteni, hogyan alakul egy ilyen textúra az univerzumban. Egyszer a napnak is meg kellett születnie és a körülöttem lévő mindeneknek, hogy így lássam. Talán idebent megfosztom magamat a saját létezésemtől. Minden matéria. És én gyakran foglalkozom a láthatatlannal. Ha teljesen lecsendesülök, ezek a láthatatlan dolgok is hajlíthatók. A szépség lehetőség arra. hogy észrevegyünk valamit…” Marcio Kerber Canabarro

„Nem a színpadon jelenlévő ember és emberek közötti kapcsolaton keresztül akartam​ kommunikálni, hanem a néző/k és az előadó között létrejövőn keresztül. Ez nem egy hierarchikus viszony a néző és előadó között, hanem horizontális érzetű. Tapasztalom magamon, hogy különböző emberek jelenlétében mássá válok, máshogyan reagálok. Előfordul, hogy úgy, ahogyan nem is szeretnék. ​Ennek a mozgékonyságnak a felismerése, tudatos kezelése, ​a hatás és reagálás gyorsasága, milyensége formálja az emberek közötti kapcsolatot. Izgatott ennek a kommunikációnak a milyensége, gazdagsága, hogy mennyire határozza meg, hogy mit érzek, érzékelek, gondolok. Érdekelt az a viszony, ami az előadóval/alkotóval együtt létrejön, ahogy alakul, és ahogy a formája, "játszmái" eszközei és tartalma mind az előadás részévé válnak. Kit mi mozgat meg és az milyen formai megvalósulást nyer? Végig mozgatott, hogy kinek is készül ez az előadás? Az univerzumnak, vagy egy rétegnek, vagy "csak" embereknek? Mit jelent az ember? Kik ők? Mit hoznak magukkal? Ennek következményeként: mi a darab sorsa, beleértve a fenntarthatóság és az egzisztencia kérdését is. Vagyis a kultúrpolitika, piac és művészet egymásra hatása. Mennyire formálja egyik a másikat? A döntéshozók milyen célokból határozzák meg, hogy egy-egy alkotás hova, kihez juthat el? Hol, mit tanulunk és mire hívják fel a figyelmünket? Ezek a szempontok milyen intézményekhez, milyen támogatási rendszerhez kötődnek? Persze nem tud egy táncelőadás erről szólni, de mégis fontosnak érzem leírni, mert az előadás választott formáinál döntően hatottak ezek a gondolatok. És persze továbbra is izgattak a számomra nagy klasszikusok: hol és hogyan élhető meg a szabadság, annak keresése, a test és a nemiség meghatározottsága, a hagyomány és az én formálódása, az életben előforduló óriási különbségek abszurditása és fájdalma, a gyűlölködés és a pusztítás ereje és ezzel szemben a megértés, kompromisszum és elfogadás – partnerré válni, képesnek lenni eljutni az egón túl egy megengedő világ felé, ahol az emberi intelligencia képes a megbékélésre. Hogy mi is ez? Egyszerre kellene mindenkinek megvilágosodnia? Mindig is ez volt, kétpólusúság. Mit kezdhetek ezzel? Hol a nyugalmam? Hol a hitem? Harcolok, de meddig, van-e terep vagy visszavonulok és kialakítom a saját személyes kultúrámat, amihez társakat keresek, és együtt építjük a világot olyanná, amilyenné mi szeretnénk. De hol is? Budapesten? Mit zárok el és mit nyitok ki magamban, hogy ez teljesüljön. Mindenesetre azt fontosnak látom, hogy párbeszéd legyen, lássuk, hogy mi a hatása annak, hogy létezünk.​” Hód Adrienn

Alkotótársak és előadók: Marcio Kerber Canabarro, Cuhorka Emese, Molnár Csaba 
Zene: Coil, GG Allin, Vini Vici
Zenei szerkesztő: Gryllus Ábris
Jelmez: Németh Anikó és az alkotók
Fény: Mervel Miklós
Dramaturg: Szabó-Székely Ármin
Koreográfus: Hód Adrienn 

Támogatók: EMMI, NKA, OFF Alapítvány, SÍN Kulturális Központ, Új Előadóművészeti Alapítvány

Az előadásban meztelenség látható a színpadon.

Az előadás forgalmazását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


Hodworks: Solos

A selection of solo appearances.

A series of solos by 3 performers playing in a space surrounded by the audience. Each solo is a compact element but as one follows the other, they give a chain reaction of emotions and sensations. Each is a proposition to connect, a version of approach, a variation of genre. The audience is also responsible of what these solos reveal. Likewise, once we give a chance to know someone, by spending time with them, the opportunity for creating bonds is increased. Various materials, an eagerness of communication, household tragedies, transcendent roars, metamorphosing creatures.

From the creators:

“Adrienn Hód asked what I was doing.
I told her I was participating.
Then she said Alien thought she is understood.
I think I am understood.
I remain stranger till I cannot share my feelings.

I often watch them labouring, struggling on the ladder or just working on something. They know how to do it, they resolve a problem, they create, repair, explain. And they don’t know the tiny detail I am watching on their back or on their shoes, when the concentration stretches their muscles into feelings on their faces. To identifying with the action they do draws their eyebrows, their bodies are full of wish to achieve. The humour of the action and the trick from the back: this is the point when I feel the whole person as an action, all details are magical symbols. Then I notice from day to day I see more and more unknown strangers, people I should say hello.” Emese Cuhorka

“I stand alone in the crossfire of your eyes. My only orientation mark thrones deep within this flesh decorated weedy my skeleton. Two glass-ball eyes cannot fight an army, even a single mouth cannot give an answer for the questions of a crowd, neither my one only whole could not satisfy the hunger of one pleasure chasing burglar. 
Maybe a simple touch would make more sense? But then our risky addictive nature would start to suffocate and at the end would petrify that inexplicable secret. Accept and see the beauty in this unsatisfying yet transcendent beauty.” Csaba Molnár

“I love the way the sun leans on the balcony next door. The shapes are so solid, that I feel I can reach with my hands and bend the shadows. When I give time to see something or someone, things get this layer of a miracle. Is hard to understand how such a texture grows in this universe. Once the sun needed to born and consequently all that is around me in order to be seen this way. Maybe in here I’m abducting myself of my own existence. All is material. And I often get busy with the invisible ones. If I get infinitely quiet, they also bend. Beauty is a way of noticing…” Marcio Canabarro

„I wanted to communicate with the relation between audience and performers not with the relation among people on stage. This is not a hierarchical relation but a horizontal one. I experienced that I behave differently with different people and I react in another way. It may happen that in a way I don’t even want to. The recognition of this kind of adaptability, the speed and quality of action and reaction form the relation between people. I was interested in the quality of this communication, how it defines my feelings, my sensations and my thoughts. I was curious to explore the birth of the relation with performer/creator. Its form, its „games”, its tools and the content of it, all become part of the performance. What motivate other people and what is the form this motivation gains? During the whole creative process I was dealing with the question, to whom do I address with this piece? To the universe? To a subcultural group? Or simply to people? What does “people” mean? Who are they? What do they bring with them? And after all, what is the future of the piece and this evokes the question of sustainability and existence. So cultural policies, the market, the artistic creation and their relation. How one affects the other? What is the aim of decision makers on artworks? What do we learn, where is our focus and what institutions and funding systems define these values? Of course, a dance piece cannot tell these kinds of stories but I feel important to write about this because these thoughts are present when the form of this pieces were decided. And of course I was still interested in the big classical topics: looking for freedom, how and where can we experience it, definition of body and sexuality, tradition and the shaping of the ego, the absurdity and the sadness of inequalities in life, especially hatred and destructive forces and in opposition to this, understanding, compromises and acceptance. Becoming partners and reaching a world where ego is defeated and human intelligence can compromise. And what is this?  Should everyone enlighten at once? There was always this bipolarity. What can I do with this? Where is my calmness? Where is my faith? I fight but till when? Is there any space or I withdraw and I form my own personal culture, I search for partners and we build the world together as we like it. And where exactly? In Budapest? What should I open or close in myself to be able to do this? Anyway, I feel important to have a dialogue, to see the consequences of our existence.” Adrienn Hód

Performers and co-creators: Marcio Canabarro, Emese Cuhorka, Csaba Molnár
Music: Coil, GG Allin, Vini Vici
Music editor: Ábris Gryllus
Costumes: Anikó Németh and the creative team
Light: Miklós Mervel
Dramaturge: Ármin Szabó-Székely
Choreographer: Adrienn Hód

Supported by: Ministry of Human Resource (H), National Cultural Fund (H), OFF Foundation (H), SÍN Cultural Center (H), New Performing Arts Foundation (H)

Nudity on stage

Informatikai partner: