1117 Budapest
Kőrösy József u. 17.
(+361) 209 4014
(+361) 209 4015
szinhaz@mu.hu

Hodworks: Szólók

2017. május 04., csütörtök 20:00

jegyár: 2000 Ft
diákjegy: 1300 Ft
nyugdíjasjegy: 1000 Ft
XI. kerületi lakos kedvezmény: 1800 Ft
támogatói jegy: 3000 Ft
jegyvásárlás→
bérlet érvényes
időtartam: 100 perc

Hodworks:
Szólók

Szólóban előadott, válogatott jelenések gyűjteménye. 

A február 18-i előadásban rövid szöveges részek angolul hangzanak el. 

Adott időben egy előadó, egy akcióban, egyfókuszú figyelemben. Az előadók is kapcsolódnak a közönséget alkotó emberek csoportjához és a közönségnek, akárcsak az előadónak, felelőssége van a színházi élményben. Mindez több lehetőséget kínál arra, hogy előadó és néző viszonyba kerüljön egymással. Éppúgy, mintha időt szánunk arra, hogy megismerjünk valakit, akkor megnő a kötődés lehetősége. A nézőktől érkező reakciók színezik a jelenidejű színpadi cselekvést, ami behoz egy változó, ismeretlen tényezőt. 

Az idő közrejátszik abban, hogy nem csak megfigyelők vagyunk, hanem az általunk elmondható történetek díszletét is mi alkotjuk. Egy találkozás belső történései és dinamikája elkezdenek a jelentés tartományában működni, mit jelenthet számunkra és mivé válhatunk a találkozás által.

Az alkotóktól:

„Egyedül állok a szemetek kereszttüzében. Az egyetlen tájékozódási pontom mélyen, a hússal díszített gazos csontvázamon belül trónol. Két üvegszem nem győzhet le egy sereget, egy száj sem adhat választ egy tömeg kérdéseire, az én egyetlen lyukam sem elégítheti ki egy élvezethajhász tolvaj éhségét. Lehet, hogy egy egyszerű érintésnek lenne értelme? De akkor félő, hogy a függő természetünk elkezdené megfolytani és kővé változtatná azt a megmagyarázhatatlan titkot. Fogadd el és lásd e titok nem kielégítő mégis természetfeletti szépségét.” /Molnár Csaba/

 “Hód Adrienn kérdezte hogy én mit csinálok?
Mondtam hogy én részt veszek.
Erre mondta hogy Alien azt hiszi hogy értik.
Én azt hiszem, hogy értenek.

Idegen maradok, amíg valamilyen eszközzel nem tudom megosztani azt, amit érzek. 

Sokszor nézem, ahogy dolgoznak, erőlködnek a létrán, vagy csak ügyködnek valamin. Értenek valamihez, megoldanak egy problémát, létrehoznak, megjavítanak, elmagyaráznak. És nem is tudnak arról a kis részletről, amit én eközben figyelek a hátukon, vagy lent a cipőjükön, vagy az arcukon, ahogy a koncentráció érzelmekbe húzza az arcizmokat. A dologgal való azonosulás megrajzolja a szemöldök ívét, a hatni vágyás bevonja az egész testüket. A cselekvés humora, a trükk hátulról. Akkor érzem az egész embert mint cselekvést, amiben minden részlet amit látok, mágikus szimbólum. Aztán azt veszem észre hogy az emberek közül naponta egyre több az idegen ismerős, egyre többször érzem azt, hogy már köszönnöm kéne.” /Cuhorka Emese/

“Szeretem, ahogy a napfény megtörik a szemközti erkélyajtón. A formák olyan szilárdak, hogy azt érzem, meg tudom fogni és meghajlítani az árnyékokat. Amikor időt szánok arra, hogy meglássak valamit vagy valakit, a dolgok kapnak egy ilyen csodaszerű réteget. Nehéz megérteni, hogyan alakul egy ilyen textúra az univerzumban. Egyszer a napnak is meg kellett születnie és a körülöttem lévő mindeneknek, hogy így lássam. Talán idebent megfosztom magamat a saját létezésemtől. Minden matéria. És én gyakran foglalkozom a láthatatlanokkal. Ha teljesen lecsendesülök, ezek a láthatatlan dolgok is hajlíthatók. A szépség az észrevevés egy lehetséges útja…” /Marcio Canabarro/

„Nem a színpadon jelenlévő ember és emberek közötti kapcsolaton keresztül akartam kommunikálni, hanem a néző/k és az előadó között létrejövőn keresztül. Ez nem egy hierarchikus viszony a néző és előadó között, hanem horizontális érzetű. Tapasztalom magamon, hogy különböző emberek jelenlétében mássá válok, máshogyan reagálok. Előfordul, hogy úgy, ahogyan nem is szeretnék. Ennek a mozgékonyságnak a felismerése, tudatos kezelése, a hatás és reagálás gyorsasága, milyensége formálja a emberek közötti kapcsolatot. Izgatott ennek a kommunikációnak a milyensége, gazdagsága, hogy mennyire határozza meg, hogy mit érzek, érzékelek, gondolok. Érdekelt az a viszony, ami az előadóval/alkotóval együtt létrejön, hogyan alakul, annak a formája, "játszmái" eszközei és tartalma mind az előadás részévé válnak. Kit, mi mozgat meg és az milyen formai megvalósulást nyer. Végig mozgatott, hogy kinek is készül ez az előadás? Az univerzumnak, vagy egy rétegnek, vagy "csak" embereknek? Mit jelent az ember? Kik ők? Mit hoznak magukkal? Majd ezt követve a darab sorsa, ami magában hordozza a fenntarthatóság és az egzisztencia kérdését is. Vagyis a kultúrpolitika kontra piac, kontra művészet formálódása. Mennyire formálja egyik a másikat? Kik és milyen célokból határozzák meg igazán, hogy egy-egy alkotás mennyi emberhez juthat el? Mi hozzuk létre ezeket az értékrendeket, igeneket és nemeket. Hol, mit tanulunk és mire hivják fel a figyelmünket, ezek a szempontok milyen intézményekhez, milyen támogatási rendszerhez kötődnek. Persze nem tud egy táncelőadás erről szólni, de mégis fontosnak érzem leírni, mert az előadás választott formáinál, mégis döntően hatottak ezek a gondolatok. És persze tovább izgattak a számomra nagy klasszikusok, a szabadság keresése, hol és hogyan élhető meg, a test és a nemiség meghatározottsága, a hagyomány és az én formálódása, az életben lévő óriási különbségek abszurditása és fájdalma, leginkább a gyűlölködés és a pusztítás ereje és ezzel szemben a megértés, kompromisszum és elfogadás. Partnerré válás, képessé lenni eljutni az egon túl egy engedményes világ felé, ahol az emberi inteligencia képes a megbékélésre. Hogy mi ez? Egyszerre kellene mindenkinek megvilágosodnia? Mindig is ez volt, két pólusúság. Mit tehetek ebben? Hol a nyugalmam? Hol a hitem? Harcolok, de meddig, van e terep vagy visszavonulok és kialakítom a saját személyes kultúrámat, amihez társakat keresek és együtt építjük a világot olyanná, amilyenné mi szeretnénk. De hol is? Budapesten? Mit zárok el és mit nyitok ki magamban, hogy ez teljesüljön. Mindenesetre azt fontosnak látom, hogy párbeszéd legyen, lássuk, hogy mi a hatása annak, hogy létezünk.” /Hód Adrienn/

Alkotótársak és előadók: Marcio Kerber Canabarro, Cuhorka Emese, Molnár Csaba 
Zene: Coil, GG Allin, Vini Vici
Zenei szerkesztő: Gryllus Ábris
Jelmez: Németh Anikó és az alkotók
Fény: Mervel Miklós
Dramaturg: Szabó-Székely Ármin
Fotó: Rácz Dániel
Koreográfia: Hód Adrienn 

A színpadon meztelenség látható!

Az előadás alatt videó felvétel készül.

Támogatók: EMMI, NKA, OFF Alapítvány, SÍN Kulturális Központ, Új Előadóművészeti Alapítvány

Informatikai partner: